2012. január 27., péntek

Florida mindent eldönthet

Legalábbis Newt Gingrich számára, akinek mindenféleképpen meg kell nyerni a floridai primaryt, ha elnökjelölt akar lenni. Persze Romneynak sem jönne jól egy újabb vereség, de mivel gyakorlatilag a zsebében tudhatja Nevadát, és Michigant, egy floridai vereség nem tenne olyan rosszat neki a március hatodikai Szuperkedd előtt. A közvéleménykutatások szerint Gingrich a hibahatáron belül volt Romneyval szemben Floridában (és vezetett országos felmérésbencsütörtöki vita előtt, amelyet én sajna nem tudtam megnézni, de a beszámolók szerint Romneynak sikerült a korábbi vitákon sziporkázó Gingrichet levernie.


 




Romney televíziós hadjáratot indított az egykori házelnök lejáratására, míg a hirtelen reálisnak tűnő Gingrich-jelöltségtől beijedt republikánusok is össztámadásba kezdtek

Én mindenesetre továbbra is Gingrich győzelmét szeretném látni Floridában, csakhogy izgi maradjon a dolog, sőt teljesen egyetértek R.L.G.-vel, és nagyon szivesen megnéznék egy Gingrich-Obama párharcot - a másik lehetőség egy, a talkingpointsokhoz görcsösen ragaszkodó, unalomesélyes kampány Romney és Obama között, ahol a jelöltek minden egyes mozdulata fokuszcsoportohoz lesz igazítva, és esély sem lesz holdkolóniákra.



Nincsenek megjegyzések: