Egyelőre a legnagyobb kérdés a viharral kapcsolatban, hogy a munkaügyi minisztérium képes lesz-e nyilvánosságra hozni a péntekre tervezett munkanélküliségi adatokat, ami kb az utolsó esemény, ami befolyásolhatja a nem tudom elégszer hangsúlyozni mennyire szoros választást. A vihar miatt ugyanis sok irodát be kellett zárni, és a jelentésen dolgozó, természeti cspás esetén "nélkülözhető" hivatalnokokat pedig hazaküldték. A kormányzat egyelőre magabiztosan nyilatkozik, hogy készen lesznek péntekre, bár először kissé bizonytalannak tűntek. A jelentés elhalasztása mindeneestre a Sandy nagyságú politikai vihart okozna. A konzervatívok azonnal lecsaptak az esetleges halasztásokról szóló hírekre. A republikánusok legnagyobb fegyvere ugyanis a magas munkanélküliség, és egy elmaradt jelentésbe tutira összeesküvéseket látnának bele. Már az előző, a munkanélküliek számának csökkenéséről szóló jelentést is sok konzervatív gyanúsnak tartotta.
A vihar a jelöltek kampányát is felborította. Obama mondjuk jól járt, hétfőn és kedden a kampányolás helyett nagyon elnöki lehet egy természei katasztrófával küzdve a Fehér Házban, felelevenítve George Bush elcseszett válaszát a Katrina hurrikánra.Egy jólszervezett szövetségi katasztrófa-elhárítás jót tehet tekintélyének. Meg az olyan cikkek, mint ez a Politicón, ami azzal foglalkozik, hogy a FEMA, a szövetségi katasztrófavédelmi szervnek most elég pénze van a megfelelő segítségnyújtáshoz. Közben Obama helyett Bill Clinton és Joe Biden kampányolt közösen Ohióban.
A szintén Ohióban kampányoló Romneynak közben annyi lehetősége maradt, hogy együttérzéséről biztosítja az áldozatokat. És, valahol mélyen belül abban reménykedhet, hogy bajok lesznek a segítségnyújtással, ami árthat az elnök tekintélyének. De még ez is olyan fegyver, ami visszafelé sülhet el. A kritikát ugyanis könnyedén úgy is értelmezhetik a választók, hogy politikai célokra használja ki mások szerencsétlenségét, ami különösen veszélyes lenne a republikánus jelöltnek, akiről sokan úgy tartják, nem érti meg az átlagemberek problémáit.
(Update)
A "miért jó
Obamának a szupervihar" kérdéshez egy erős érv. Chris Christie, New Jersey
republikánus kormányzója éppen agyondicséri Obamát a katasztrófára adott
szövetségi válasz miatt. „Nagyszerű”. „Kimagasló” „Nagy dicséretet érdemel”.
Ilyeneket mondott az elnökről, akivel többször beszélt telefonon , és akivel „nagyon
jól lehetett együttműködni”. A dicséret különösen azért jelentős, mert Christie
nagyon keményen kritizálta Obama elnöki teljesítményét, és Romney egyik nagy
támogatójának számít, és igencsak nagy esély van arra, hogy négy, vagy nyolc év
múlva indulni fog az elnökségért. Sok konzervatív nagyon szerette volna, ha már
idén is indul, és nem győzte mondogatni: nem indul.
(Update2)
Chris Christie egyértelmű: “I don’t give a damn about Election Day. It doesn’t matter a lick to me at the moment. I’ve got bigger fish to fry,”
(Update2)
Chris Christie egyértelmű: “I don’t give a damn about Election Day. It doesn’t matter a lick to me at the moment. I’ve got bigger fish to fry,”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése