Kevesebb bajonett és ló

Az utolsó, mindent eldöntő semmit sem eldöntő vitaa külpolitikáról, amiből kiderült Mitt „robotarcmosoly” Romney mit csinálna másként Barack „hülyeségetbeszélmármegintmosoly” Obamánál. A válasz: semmit, de azt jobban. Romney gyakorlatilag felvállalta az elnök külpolitikáját, és jól eldugta a republikánus elnökjelöltségért folyó harc alatt még keménykedően kardcsörtető énjét, levedlette a Bush elnökségének elejét meghatározó neokonzervatív világlátást, és igyekezett belőni magát középre, jó sokszor kimondva: ő békét akar, nem háborút. Úgy tűnik a republikánus kampány arra játszik, hogy a jobboldali bázis már annyira fel van tüzelve, hogy nem fogja őket eltántorítania Romneytól az, hogy Obama intézkedéseit dicséri. Már csak az a kérdés, melyik Mitt Romney fog beülni az Ovális Irodába: az elmúlt évek „nagyon konzervatív” Romneyja, vagy az utóbbi hetekben megismert Moderate Mitt. 

Hogy mennyire egy húron pendültek, a Daily Show mindennél hatásosabban bemutatja (2:30-nál maga a zsenialitás):

The Daily Show with Jon Stewart

Get More: Daily Show Full Episodes,Political Humor & Satire Blog,The Daily Show on Facebook

Az mindenesetre nagyon látszott, hogy a most a gazdaság nagyon magabiztosan áll a választás középpontjában, és a külpolitikai kérdések kicsit háttérbe szorultak. Mindketten többször is belpolitikára terelték át a témát, amint volt rá egy kis lehetőségük, főleg Kína, és az oda áttelepített amerikai munkahelyek jelentek meg sokszor, illetve Obama kedvenc témája, az oktatás fejlesztése (amit nőknek kedves téma, akiknél Romney az utóbbi hetekben kicsit behozta lemaradását).

Ami pedig a vita után leginkább megmaradt az emberekben, és amivel a legtöbbet foglalkoztak az interneten, azok Obama csipkelődő beszólásai voltak. Leginkább az, amikor Romney azon kijelentésére válaszolt, hogy ő, mármint Romney jelentősen megnövelné az amerikai hadihajók számát, mert anélkül veszélybe kerülne az Egyesült Államok biztonsága, míg Obama csökkentené a védelmi kiadásokat. Erre Obama közölte: igen, kevesebb hadihajója van az amerikai fegyveres erőknek, de kevesebb van bajonettből és lóból is. Majd hozzátette: meg vannak ilyen anyahajóknak nevezett dolgok is, amire repülőgépek le tudnak szállni. (Romney arra nem válaszolt, hogy pénzt honnan szerezne a védelmi kiadásokra)

A vitát, ami az utolsó volt az elnökjelöltek között, egyébként Obama nyerte közmegegyezés szerint. Amivel annyit sikerült elérnie az első, számára katasztrofálisan sikerült vitát követően, hogy a verseny szorosabb, mint valaha, és lehetetlen megmondani, ki lesz nagyon boldog két hét múlva. (és vajon kik lehetnek azok a még mindig dönteni képtelen szavazók, akiket most meg kellett volna győzniük, hogy győzzenek?)

Viccelődünk, viccelődünk?

Az amcsi elnökválasztás egyik szép tradíciója, hogy három héttel a választás napja előtt a két jelölt együtt részt vesz az 1946 óta évente megrendezett Al Smith vacsorán. Az jótékonysági eseményt a New York-i katolikus egyházmegye, egészen pontosan az 1944-ben meghalt New York-i kormányzó, és egyben az első katolikus elnökjelölt Alfred E. Smith emlékét őrző alapítvány rendezi. Hogy milyen jelentős eseményről van szó, jól mutatja, hogy már a második évben nem más főszónok mondott beszédet, igaz telefonon keresztül, mint Winston Churchill, és azóta is egymás érik a politikai élet nagyágyúi.

A vacsorán 1960 óta - inkább többé, mint kevésbé megtartott - hagyománynak számít, hogy az elnökválasztások alatt mindkét jelöltet meghívják beszédet mondani, amelyek az évek alatt egyre könnyedebbé, csipkelődőssé és viccelődőssé váltak. És ez lehetőséget ad az egymással éppen komoly, sokszor nem gyengén durva kampányt folytató jelölteknek arra, hogy a választás hajrájában megmutassák humoros oldalukat, azt, hogy képesek egy lépés távolságból figyelni a politikai harcot, sértődések nélkül gúnyt űzni a másikból, és kinevetni saját magukat.

Valamint azt, hogy bármennyire nem értenek egyet a másikkal, ez nem jelenti azt, hogy nem képesek leülni egy asztalhoz.  

A második vitára készülve

Gyakorlatilag semmi mással nem foglalkozik az elnökválasztással kapcsolatban az jó amcsi média, mint a ma esti újabb Obama-Romney összecsapással (ami természetesen, csakúgy mint az előző, „hihetetlenül és rendkívül nagyon kulcsfontosságú”; csak most Obamának, akinek muszáj lesz felállnia a padlóról, ahol az előző vitában került).  

Megtudhatjuk, mi az az öt dolog, amire figyelni kell, azt is, hogy mi az az öt dolog amire figyelni kell, meg azt is, hogy mi az az öt dolog amire figyelni kell, valamint, hogy mire kell figyelni; és milyen kérdéseket szeretnének kapni a jelöltek.És persze azt is, hogy mi a tíz legfontosabb dolog, amire figyelni kell. 

Aztán persze ott van magának a vitának a kialakítása, ami úgynevezett „town-hall”, amikor nem újságíró(k), hanem „A Nép Gyermekei” tesznek fel kérdéseket a jelöltnek (és amivel kapcsolatban erre kell figyelni). Ez pedig úgy általában mindkét jelöltnek veszélyes,de jutalmakat hordozó lehet, illetve veszélyeket hordoz Obamának és Romneynak is. 

Jó jel lehet, hogy a vita műsorvezetője a CNN-es Cindy Crowley (öt dolog, amit tudni kell) már napokkal a vita előtt mindkét párt céltáblájává vált, miután nyilvánvalóvá tette, hogy nem fogja szó nélkül hagyni, ha a felek sületlenséget és valótlanságokat állítanak (azaz hazudnak), illetve, ha nem a konkrét kérdésre válaszolnak.  Valamint olyan szemtelen is lesz, hogy a válaszokra reagálva fel fog tenni további kérdéseket is. (Hát milyen újságíró az ilyen? ;]]] )

Az biztos, hogy most Obamán a feladat, hogy nyújtson valamit. Obama már korábban kijelentette, hogy az első vitán „túlságosan udvarias” volt. Nos ezt a hibát (ha csak nem volt szándékos altatás) most biztosan nem fogja elkövetni, és a kampány (és a várakozások) szerint „erőteljes,kemény, de tisztelettudó” lesz. A média megmondóemberei szerint az elnöknek „életjeleketkell mutatnia", hogy nyertesen távozzon. (Elég alacsonyan van a léc – lehet, hogy az első vita alatt tényleg csak altatott, hogy most egy átlagos teljesítménnyel is az „Obama visszatért” témával legyen elfoglalva a sajtó ezen a héten? – a republikánusok szerint mindenképpen ez fog történni – mint ahogy a demokraták is azt várták, hogy az első vita után a „Romney versenyben van” cím fogja uralni a sajtót).

Egyébként nagy meglepetés nincsen: továbbra is az számít, hogy milyen benyomást fognak kelteni, és nem az, amit mondanak. Holnap okosabbak leszünk, a holtversennyé vált összecsapás pedig még mindig nem lesz eldöntve. Hacsak egyikük nem csinál valami orbitális kampánygyilkos megmozdulást, mint például leköpni a Nép egyik kérdező Gyermekét. 

Az alelnöki vita két percben

Kezdem sajnálni, hogy nem néztem meg az általában nem túl jelentőségteljes alelnökjelölti vitát. Gyorsan végignézve a tegnapi beszámolókat, jóval energikusabb és érdekesebb volt a Romney-Obama összecsapásnál, köszönhetően a támadásba lendült Joe Bidennek. Nah persze nem azért, amiket mondott. Arra ugysem emlékszik senki. Ami mindenkiben megmaradt, és amivel mindenhol foglalkoztak az a demokrata alelnök nevetése, kuncogása, grimaszai és mosolygós közbevágásai, miközben Paul Ryan beszélt.

Watch More News Videos at ABC | 2012 Presidential Election | Entertainment & Celebrity News

Egyértelmű nyertest azonban nem született. Hacsak nem tekintjük Biden győzelmének azt, hogy közvetlenül a vita vége után a republikánusok azzal voltak leginkább elfoglalva, hogy az alelnök szerintük "kínos" testbeszédét cikizzék és becsméreljék, és nem Ryan teljesítményével. (Ez utóbbi a megmondóemberek általános vélménye szerint jó, de nem kimagasló volt.) A demokraták - Obamával az élen -  közben agyondicsérték Bident, bár aggódó hangok is megjelentek, hogy nem lesz-e túlságosan negatív hatása a grimaszoknak, amiket a republikánusok persze azonnal Al Gore híressé vált sóhajtásaihoz kezdtek el hasonlítani.

"Még négy hét"

Romney és Obama is Ohióban kampányolt, Ann Romney egyre népszerűbb, a republikánusok beindultak a vita utáni népszerűségnövekedéstől (ami ki tudja meddig tart), Nagymadár még mindig téma (ami ki tudja kinek lesz jó), és holnap alelnökjelöltek vitája (azaz: Vice Presidential 'You mamma so fat' competition)

És még ilyenek vannak:

Romney továbbra sem osztja meg az emberekkel, hogy pontosan hogyan is képzeli el adórendszerét, Wolf Blitzernek sem sikerült semmi konkrétat kiszedni belőle. Továbbra is csak annyit árult el, hogy csökkenteni fogja az adókat, de azt nem hogy ez mekkora összeget vesz ki a költségvetésből, a hiányzó pénzt pedig az adórendszer egyszerűsítésével, az adóvisszatérítések csökkentésével és gazdasági növekedés elősegítésével fogja előteremteni. Számokat, és konkrét lépéseket azonban továbbra sem említett, azzal az indokkal, hogy azt majd kongresszussal együttműködve alakítja ki. Nekem erről Richard Nixon 1968-as taktikája ugrik be, aki a vietnámi háború befejezésével kampányolt, csak azt nem árulta el, hogy azt hogyan fogja elérni, mert azzal veszélyeztetné a béketárgyalásokat (amik a választás alatt is zajlottak, és Nixon egy ott lévő embere éppen azzal volt elfoglalva, hogy nehogy megegyezés szülesssen még a választás előtt)

The Daily Show with Jon Stewart
Get More: Daily Show Full Episodes,Political Humor & Satire Blog,The Daily Show on Facebook

 Folyt

The Daily Show with Jon Stewart
Get More: Daily Show Full Episodes,Political Humor & Satire Blog,The Daily Show on Facebook

Jó hír lehet Obamáéknak, hogy három kulcsfonotsságú államban (Florida, Ohio, Virginia) is már azok vannak többen, akik támogatják a melegházasságokat, bár az idei választás alatt a téma szinte meg sem jelent. Nyolc éve még Bush győzelméhez is hozzájárult, hogy az elnökválsztás napján a melegházasság betiltásáról is lehetett szavazni több államban, köztük Ohióban (62% támogatta), ami miatt egymást érték az urnáknál a konzervatív szavazók, akik, ha már ott voltak, Bushra is szavaztak.

Közben Romney kedd este még bedobott egy bombát, ami azonban csak őt veszélyeztetheti. Az ohiói Des Moines Register szerkesztőségének kijelentette: abortusszal kapcsolatos törvények nem szerepelnek a terveiben. A demokraták rögtön rá is szálltak erre a kijelentésre, megemlítve, hogy a kormányzóként még abortusztámogató Romney az előválasztások alatt abortuszellenesnek és nagyon konzervatívnak mondta magát, akinek örömet okozna aláírnia az abortusz betiltásáról szóló törvényt, a terhességmegszakítás engedélyező legfelsőbb bírósági döntést a testület történetének legsötétebb pillanatának nevezte, és olyan bírát jelölne, aki ezt visszafordítaná. "A nők egyszerűen nem bízhatnak benne" - mondta az Obama-kampány szóvivője. Romney szóvivője pedig sietett kijelenteni, hogy Romney büszke abortuszellenességére, és abortuszellenes elnök lesz (a szóvivő persze nem ezt a szót használta, hanem azt, hogy pro-life, azaz életpárti, ami mégiscsak jobban hangzik). A vita utáni egyik legfontosabb eredménye az volt Romneynak, hogy sikerült csökkentenie jelentős hátrányát a nők között. Egy abortuszos vita nem tenne jót neki.

Kampányháború dúlja a Szezám utcát

A múlt heti vita legtöbbet felemlegetett pillanata azt volt, amikor Mitt Romney közölte, hogy megszüntetné a PBS-nek adott állami támogatást, megemlítve, hogy szereti ugyan Nagymadarat, de akkor sem adna rá pénzt. Obamáék nem is vártak sokat, hogy kiaknázzák, ahogy a republikánus jelölt az egyik legkedveltebb gyereksorozat, a Szezám utca, és Nagymadár megöléséről beszélt, és már el is készült az első, ezt kifigurázó reklámfilmjük.

Obamáék azt nem árulták el, hogy hol, mikor és hányszor fog lemenni ez a kampányfilm a televíziókban, csak annyit, hogy kábelen és országos adókon is sugározni fogják. Egy szóvivő a Politicónak  csak annyit mondott, hogy humoros műsorok alatt lesz majd látható. Ilyenkor azonban erős a gyanú, hogy a film igazából nem a tévénézőknek, hanem az újságíróknak szól, akik majd jól beszámolnak róla. (Ezt a játékot Lyndon B Johnson 1964-es kampánya óta játsszák, amikor a legendássá vált „Daisy” filmjük mindössze egyszer ment le a tévében, mégis pár nap múlva mindenki ismerte, miután a hírműsorok szarrá játszották, és mindenki arról beszélt)

Aztán pár órával a film megjelenése után a Szezám utcát gyártó cég már jelezte is: nem tetszik nekik, és a reklám visszavonásátkövetelik Obamáéktól. Gyanítom teljesíteni fogják, hiszen már úgyis megtette hatását.

Közben a Republikánus Párt egy szép kis infografikávalgúnyolja Obamát, aki Líbia és a gazdaság helyett Nagymadár sorsát tartja fontosnak. 

Élesedik a verseny

Erőre kapott Mitt Romney kampánya a múltheti vita után, amit egyértelműen ő nyert mind a megmondóemberek, mind a közvélemény-kutatások adatai alapján. A Gallup felmérésében tökéletes holtversennyé apadt a többpontos Barack Obama vezetés, és Romney a Pew országosfelmérésében is szárnyra kapott, miközben Obama számai csökkentek. Obamáéknak ugyanakkor megnyugtató lehet, hogy az ingadozó választók még mindig őt tartják az átlagamerikaiak problémáit értő jelöltnek (68 százalék, szemben Romney hét százalékával) - ugyanakkor egyre többen gondolják úgy, hogy Romney intézkedései segítenék a középosztályt. A republikánus jelölt ráadásul növelte támogatottságát a nők és a fiatalok között, ahol Obama eddig magabiztosan vezetett.

De ez persze országos felmérés, a lényeg pedig az államonkénti számok, amelyek még mindig Obama vezetést jeleznek. A legfontosabb Ohióban azonban még nem készült felmérés a vita után, és a szintén meghatározó Floridában szintén nem. Ohióban egyelőre Obama áll egy picit jobban, Floridában pedig teljesen nyitott a verseny. (Romney szinte az egész hetet Ohióban tölti kampányolással, és Obama is tiszteletét teszi az államban)

A sajtóban még a pénteken nyilvánosságra hozott, és Obamának kedvező szeptemberei munkanélküliségi adatok sem változtatták meg a beszédtémát, még mindig a „Romney újra versenyben van” áll aközéppontban. A republikánus jelölt erre rásegített azzal, hogy hétfőn „fontosnak” és „nagyívűnek” beharangozott, de a szakértők szerint sekélyes, konkrét megoldásoktól mentes külpolitikai beszédet mondott Virginiában, amiből kiderült: nagyjából azt csinálná, mint Obama. A beszédben újat nem mondott, csak kampányszónoklataiban már sokszor elhangzott dolgokat újrázta el. A lényeg igazából úgyis az volt, hogy a vita után újra magabiztos benyomástkeltett, az emberekben úgyis az marad meg. A beszéd egyébként szinte csak a Közel-Kelettel foglalkozott, ahol Romney szerint Obama gyengeségének köszönhetően súlyos károk érték az Egyesült Államokat. Az Obama-kampány aztán nagyon gyorsan támadásba indult, „naív tudatlansága miatt veszélyesnek” állítva be Romneyt, aki egészen eddig egyátalán nem veszélyeztette Obama jelentős, és meglepő előnyét a külpolitika és a nemzetbiztonság terén. 

A kötelező "nagy pillanatok a vitákon" poszt

Jellemző módon, talán csak Gerald Ford ostoba elszólását leszámítva, a jelentős, évtizedek múlva is számon tartott „nagy pillanatok” közül egyik sem a jelölt tudásáról árulkodik. Ne számítson senki gyönyörűen felépített érvelésekre, elegáns támadásokra, szívszorító beszédekre és felemelő gondolatokra. Inkább olyasmire kell készülni, hogy "úúú, azta, de szarul néz ki Nixon!".

Gerald Ford elképesztő tudatlansága világról 

Kezdjük akkor a sort Nixon alelnökével, aki főnöke lemondása után került az elnöki székbe, és 1976-ban Jimmy Carter igyekezett onnan kitúrni. Ez volt az első elnökjelölti vita 1960 óta. És Fordnak sikerült is nagy marhaságot mondania. Azt, hogy márpedig Kelet-Európában nincsen Szovjet megszállás, Moszkvának nincsen beleszólása az ottani eseményekbe, és még jól ki is hangsúlyozta: "There is no Soviet domination of Eastern Europe." Majd, amikor az egyik meglepett újságíró erre rákérdezett, még fokozta is, és kijelentette, a lengyelek és a románok biztosan nem érzik úgy, hogy szovjet nyomás alatt lennének. (de Ford vesztét nem ez, hanem a Nixon-évek okozták)

 
Ronald Reagan félmondattal elintézi Jimmy Cartert 

Évtizedes színészi tapasztalatokkal a háta mögött Reagan alapból jobban játszotta a „hogyan tűnjünk minél elnökibbnek” játékot, mint fura/félszeg (és elnök) ellenfele, akinek támadását egy laza félmondattal sikerült hatástalanítania. „There  You go again” (nagyjából: Már megint kezdi) kezdte válaszát. Válaszát, amire már senki sem emlékszik, és valószínűsítem, 1980-ban sem maradt meg más, csak az a félmondat. (Az egy héttel a választások előtt tartott vitának, és így Reagan válaszának már nem volt nagy hatása magára a választásra)

 

Ronald Reagan poénja Walter Mondale ellen

Reagan ismert volt arról, hogy nagyszerű a humorérzéke, kitűnően tud vicceket mesélni és poénokkal elütni kényes kérdéseket. Ezt bizonyította 1984-ben. Legendássá vált egysorosát a második vitán dobta be, miután kérdések merültek fel korával (73) és szellemi/fizika frissességével kapcsolatban. Reagan erre kijelentette, nem hajlandó kérdés csinálni az életkorból, és nem használja ki politikai célokra ellenfele fiatalságát, és tapasztalatlanságát. Még Mondale is nevetett. Reagant nem hiába nevezték „Teflon elnöknek”, akiről minden politikai támadás és botrány lecsúszik. (Reagan hatalmas előnnyel nyert, Mondale csak saját államát, és a fővárost tudhatta magáénak.)

 

Michael Dukakis elcseszett halálbüntetéses válasza

1988-ban a demokrata jelölt egy lelketlen válasszal megerősítette az emberekben már élő gyanút, hogy egy szívtelen technokratával állnak szemben, akibe nem sok emberi érzés  szorult. A téma a halálbüntetés volt. Azt kérdezték, támogatná-e a kivégzést, ha valaki megerőszakolná és megölné feleségét. Igazi szemét hatásvadász kérdés, amire azonban csak érzelemmentesen felmondta szokásos halálbüntetéses válaszát, teljesen figyelmen kívül hagyva a feleséggyilkolós részt. (Dukakis végül elbukta a választást, de ez csak egy pillanat volt azok közül, ami vereségéhez vezetett)

 


Al Gore kemény

Azon kevés évek egyike volt a 2000-es, amikor a viták tényleg befolyásolták a végeredményt. Al Gore úgy állt fel George W Bushsal szemben, hogy mindenki arra várt, felmossa a republikánussal a padlót, de pont az ellenkezője történt. Hiába volt nagyon felkészült, és tartalmilag pontos, testbeszéde, és folyamatos sóhajtásai nem tették szimpatikussá (hanem tudálékos sznob pöcsfejjé) . Amikor pedig megpróbálta megfélemlíteni Busht azzal, hogy keménylegény stílusban odapattant mellé, ő egy laza „szia, hogysmint?” biccentéssel röhejessé tette az egész kísérletet. 

Számítanak-e az elnökjelölti viták?

Ma este elnökjelölti vita. Már csak az a kérdés, hogy a viták úgy általában számítanak-e. Mert ez bizony több mint fél évszázaddal az első, 1960-as vita után sem teljesen egyértelmű. Ezt jelzi az a sok cikk is, amelyek ezzel a kérdéssel kapcsolatban árasztották el a sajtót. A konszenzus? Az, hogy nem számítanak; illetve mégis számítanak, de annyira nem, hogy önmagukban változást okozzanak a végeredményben; illetve nagyon ritkán mégis lehet döntő hatásuk, de ez nem jellemző. Szóval számítanak is, meg nem is. Mátyás király büszke lenne.

A közvélemény-kutatók adatai szerint a vitáknak nincsen meghatározó hatásuk a választási eredményre. 1960 óta csak két esetben mértek értékelhető változást az egyik jelölt javára: 1960-ban, amikor Kennedy négypontos előnyt szerzett Nixonnal szemben, és 2000-ben, amikor a viták után Al Gore nyolcpontos előnye eltűnt, és végül négy pontos hátrányba került George W. Bushsal szemben.

Ami nem jelenti azt, hogy a viták nem lehetnek fontosak, csak azt, hogy a nagy hatás egyáltalán nem valószínű. A legtöbb, amire számítani lehet, hogy az egyik jelölt népszerűsége egy picit emelkedik. Nyerésre pedig nem készülnek. Inkább arra, hogy ne veszítsenek, ami pedig gyakorlatilag szinte csak akkor lehetséges, ha mondjuk leesnek a színpadról. És győztes viták sem garantálnak semmit: John Kerry 2004-ben mindenki szerint megnyerte csatáit Bushsal szemben, végül mégis elveszítette a választást.

Igazi hatás akkor lehet a végeredményre, ha az egyik jelölt csinál, vagy mond valami olyasmit, ami megerősíti a róla már korábban kialakult negatív képet. De még ebben az esetben is, a viták önmagukban nem döntőek. És még valami: az, hogy mit mondanak a jelöltek, teljesen másodlagos. A lényeg az, hogy milyen benyomást keltenek a tévénézőkben.

Vihar előtti csend

A szerda esti vitára készüléssel van elfoglalva az amerikai politikai élet, és a sajtó, így nem nagyon történnek dolgok mostanában a kampányban. A vitát mindenhol „döntőnek” tartják, és bár nehezen emlékszem vissza arra mi volt négy éve, most mintha tényleg sokkal nagyobb lenne a várakozás. Valszeg ez annak is köszönhető, hogy most először fog megjelenni egymás mellett a két jelölt, és Obama utoljára négy éve vitázott bárkivel is, Romenynak pedig nagyon úgy tűnik ez az utolsó lehetősége. És még az is lehet, hogy Romneynak van egy halvány esélye arra, hogy tényleg szorossá tegye a versenyt. 

A republikánusok a szerdai vitára egy frissen elindított weboldallal készülnek, ahol Obama be nem teljesült ígéreteit sorolják fel, amelyeket a 2008-as vita alatt mondott el. Gondolom Romney ebből fog csemegézni, amikor szembeszáll az elnökkel. A demokraták mindenesetre nagyon készülnek erre, és arra számítanak, hogy jó sok konkrét adat és tény fog elhangzani. 

Miközben Obama a vitára készül, a választás kimenetele számára fontos ingaállamokat massachusettsi demokrata politikusok lepik el, hogy az államot egykor kormányzóként vezető Romney teljesítményét alázzák. Közben a demokratákkal szövetséges szakszervezetek is nekilendültek, és a „47százalékos” kijelentéssel ütik Romneyt, folytatva a „kőgazdag pénzember nem érti az átlagemberek problémáit” támadást. A várakozások szerint a meghatározóvá vált „47 százalék” jó sokat fog szerepelni a vitán is, és Romney készül is rá. Közben az ingaállamokban jó sokat megy az alábbi, igencsak erősre sikeredett Obama-kampányfilm.

Az Obama kampány közben egy újabb „kínai” reklámmal ütiRomneyt, azzal vádolva őt, hogy éhbérért dolgoztatott kínaiakon keresett pénzt, valamint, hogy amerikai munkákat vitt Kínába, hogy befektetői minél nagyobb profitot szakítsanak. Obamáék már több hónapja verik ezzel a vádat a republikánus jelöltet. Természetesen féligazságokkal és csúsztatásokkal teli reklámokban, legalábbis a tényellenőrzők szerint. 

Egyre inkább úgy tűnik, hogy Romneyék rést látnak Obama külpolos páncélján (vagy ők is úgy látják, hogy mégsem a gazdaság lesz a fő kérdés, ami eldönt mindent) az amerikai nagykövetségek elleni támadások miatt, és külpolitikai és nemzetbiztonsági kérdésekben is támadásba lendültek. Paul Ryan Iowában kampányolva ütötte az elnököt, gyengének nevezve Obamát, aki nem képes megvédeni az Egyesült Államok érdekeit és érvényesíteni akaratát, valamint Izraellel szemben is ellenséges. Romney pedig egy Közel-Kelettel foglalkozó véleménycikkel kezdte a hetet a Wall Street Journalban, amiben azzal vádolja Obamát, hogy feladta az Egyesült Államok vezető szerepét, és csak sodródik az eseményekkel, ahelyett, hogy formálná azokat. Kár, hogy bár a cikk címében „új hozzáállást” ígér, semmi újat sem nyújt, csak a hívószavakat. Talán jövő héten többet is elárul, amikor egy hosszabb beszédben akar foglalkozni a külvilággal. 

Aztán persze az is lehet, hogy a hét legnagyobb hatású eseménye mégsem a vita lesz, hanem a legújabb munkanélküliségi adatok, amiket pénteken hoznak nyilvánosságra.