"1960-ban a televízió mélységesen befolyásolta az elnökválasztási hadjáratot, és óriási szerepe volt a jelöltek bemutatásában - 1964-re a televízió lett a választási hadjárat" (David Halberstam)
Napra pontosan a - még mindig kérdéses* *((már nem kérdéses, lesz)) - ma esti Obama-McCain TV-vita előtt 48 évvel, 1960 szeptember 26-án tartották az első elnökjelölti vitát az Egyesült Államokban, amelyben a "tapasztalatlan és fiatal" John F Kennedy lényegében csak azzal felülkerekedett a választásnak nyolcéves alelnöki tapasztalattal nekiindult Richard M Nixonon, hogy jobban mutatott a képernyőn - végleg megváltoztatva az elnökválasztási kampányokat.
Nem 1960 volt az az év, amikor először használták fel a televíziót az elnöki székért küzdő politikusok, és Nixon is tisztában volt a televízió hatalmával. Az 1952-es választás idején, Eisenhower alelnökjelöltjeként a TV-t választotta, hogy az ellenségesnek tartott újságírókat megkerülve, közvetlenül a népnek válaszoljon az őt ért rágalmakra, és a "Checkers-beszédként" elhíresült fellépésével sikerült is megváltoztatni a róla kialakult képet. Eisenhower szintén kihasználta az új médium kínálta lehetőségeket: az "Eisenhower Answers America" kampányfilmekkel adta el magát, főleg személyiségét, miközben demokrata ellenfele, Adlai Stevenson nem nagyon akarta TVreklámokban hirdetni magát, mint egy szappant - veresége utána már senki sem követte el azt a hibát, hogy a televíziót lenézve kihagyta volna a médium kínálta lehetőségeket.
1960-ra már nem is lehetett megkerülni a televíziót, amely már jelentősen több embert ér el, ahogy az új médium egy évtized alatt a semmiből szinte az összes amerikai otthon nappalijának szerves részévé vált: 1950-ben az amerikai családok mindössze 11 százaléka rendelkezett TV-készülékkel. 1960-ra ez a szám 88 százalékra ugrott fel ('54 és '56 között napi tízezer (!) készüléket adtak el).
A elnökjelölti vita ötlete már az 1952-es választáskor felmerült, de Frank Stanton CBS-elnöknek akkor nem sikerült rávenni Eisenhowert, hogy vegyen részt egy TV-s vitában, és végül csak 1960-ban sikerült összehozni a végül mindent megváltoztató eseményt - hogy legközelebb csak 16 évvel később vállalják a jelöltek a nagy kockázatot hordozó vitát.
A vita megrendezése előtt azonban még el kellett hárítani egy törvényi akadályt, a Communications Act úgynevezett "egyenlő idő szabályát" : a törvény 315-ös szakasza ugyanis kimondta, hogy az egyik elnökjelöltnek biztosított időért cserébe a többi jelöltnek is ugyanannyi szereplési lehetőséget kell adni - ingyen. Ezt az FCC úgy értelmezte, hogy nem csak a két nagy párt jelöltjeinek, hanem az _összes_ jelöltnek időt kell adni, ami ellehetetlenítette az elnökjelöltek vitáját: 1960-ban 14-en indultak az elnökségért, és a szabályozás értelmében a tv-társaságok kénytelenek lettek volna mindegyiküknek drága adásidőt adnia. A vitára nagyon vágyó TV-hálózatok nyomására végül a Kongresszus júliusban az elnökválasztás idejére felfüggesztette a 315-ös szakaszt, lehetőséget teremtve ezzel a Kennedy-Nixon vitára.
A TV-vitának Nixon vágott neki nagyobb reményekkel. Amúgyis jóval esélyesebbnek tartották a tapasztalatlannak elkönyvelt Kennedynél, és a Hruscsovval tartott "Kitchen Debate" csak erősítette azt az érzést, hogy Nixon felül fog kerekedni JFK-n. Nixon tanácsadói is úgy gondolták, hogy jelöltjüknek elég lesz egyetlen vita, és elsöpri a könnyű Kennedy-t, és gyengeségnek gondolták, hogy az egyeztetések alatt JFK emberi öt vitát akartak elérni. Végül négy alkalomban egyeztek meg, de az első, rossz benyomást keltő vita hatását Nixon már nem tudta megváltoztatni az azt követő három, szorosabb eredményt hozott vita alkalmával. A rossz benyomást, amelyet egyedül Nixon megjelenése okozott: a republikánuns elnökjelölt ugyanis szörnyen nézett ki aznap este a televízió
képernyőin.Nixon nem volt jól, amikor nekivágott a vitának. Két héttel korábban engedték ki a Walter Reed kórházból, ahol két hétig feküdt egy elfertőződött térdsérülése miatt. A kampányterve szerint minden államban kampányolni akaró Nixon a kezelése miatt kiesett idő ellenére ragaszkodott tervéhez, és miután szeptember kilencedikén, pénteken kiengedték a kórházból, hétfőn, a még nem teljesen felgyógyult, antibiotikum-kezelése miatt több kilót fogyott jelölt egy fárasztó, naponta több államot is érintő körútra indult. (csak egy példa, az első napja a kórház után: reggel Baltimore-ból indulva Indianapolis-ba repült, onnan egy dallas-i rendezvényre, majd a nap végén már San Fransicóban mondott beszédet.)
A két hetes intenzív kampánykörút után Nixon kimerülten, és további kilókat leadva érkezett a chicagóbi vitára vasárnap este. Hétfőn - egy vele szemben ellenséges szakszervezet előtt tartott beszédet leszámítva - teljesen egyedül ült hotelszobájában, miközben TV-s szakemberei hiába próbálták elérni, hogy tanácsokkal lássák el az esti vitával kapcsolatban. Ezzel szemben Kennedy tanácsadóinak szűk körében készült a várható kérdésekre, és az azokra adandó legjobb válaszokra szállodai szobájában, és még egy délutáni "power nap" is belefért idejébe. A nyúzott és egyértelműen betegnek tűnő Nixont végül csak már a szállodából a WBBM stúdiójába vezető tízperces autóút alatt tájékoztatta egyik TV-s tanácsadója arról, hogy mi várhat rá a helyi idő szerint este fél kilenckor kezdődő vitán.
Amikor egy cigireklám és egy kozmetikai reklám után megjelent a két elnökjelölt a TV-képernyőin, a hatvanmilliósra becsült nézősereg egy szörnyen mutató Nixonnal ismerkedhetett meg: a leadott kilók miatt ruhája lötyögött rajta, világos öltényében szinte belefolyt az előre lebeszéltnél világosabb szürkére festett háttérbe (amit többszöri átfestéssel próbáltak sötétebbé tenni, és még nedves volt a felvételkor), hamuszürke arca beesett és nyúzott volt, és alig állt a lábán (a vitára megérkezve beverte fájós lábát a kocsiajtóba). A - TV-kamerák képein rosszul mutató - "áttetsző" bőrrrel rendelkező Nixon ráadásul nem kért sminket, és végül csak a reggeli borosta eltüntetésére használt 'Lazy Shave' használatába egyezett bele, amelyik viszont a műsor vége fele az isszadság hatására lefolyt róla, sötét foltokat eredményezve az arcán. (elsőre mindkét jelölt elutasította a sminkelést, attól tartva, hogy ha a másik nem kér, és ő igen, akkor ezt ellene fordíthatják - a kaliforniai napsütésben lebarult John 'Bronze Warrior' Kennedy végül beleegyezett egy finom alapozóba)A vita után már senki sem emlékezett arra, hogy miket mondott a két jelölt: csak a vártnál erősebb hatású képek maradtak meg. Míg JFK jól kontrolált testbeszéde, és hűvösen eleganáns arkifejezése magabiztosságot és nyugalmat sugárzott, Nixon egy két lábon járó görcsnek tűnt. Különösen rossz hatással voltak a reakció-shotok, amelyeket akkor készítettek róla, miközben Kennedy válaszolt a négy TV-s újságíró kérdéseire. Ezeken a képeken Nixon katasztrófális benyomást keltett(lsd legalsó - kérdésekre válaszolnak- video 5:10.perc): feszültnek és idegesnek tűnt, ahogy rettentően izzadva bizonytalan tekintettel nézegetett körbe a stúdióban. (nem véletlen, hogy az eredetileg kevés reakció-shotot akaró JFK és az azokból többre vágyó Nixon tanácsadók az adás közben a vezérlőben "szerepet cseréltek", és Nixon embere minél kevesebb reagáló beállítást próbált elérni főnökéről, miközben Kennedy embere legszivesebben csak Nixon arcát tartotta volna adásban)
A kép diadala volt ez a tartalom felett: azok, akik rádión hallgatták a vitát inkább Nixont tartották győztesnek, míg a hatvanmillió televízió nézőt meggyőzte a Kennedy-style. A közvélemény-kutatások adatai szerint a választók több mint fele mondta azt, hogy a viták befolyásolták véleményüket, és hat százalék állította, hogy csak a viták alapján döntöttek arról, hogy kire fognak szavazni. Ebből a négymillió embert jelentő hat százalékból 72 százalék szavazott Kennedy-re, aki végül 112 ezer szavazattal győzte le Nixont.
Kennedy Opening Statement
Nixon Opening Statement
Kérdésekre válaszolnak
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése