„Ez a kampány az amerikaiak száz százalékról szól”. Most
ezzel a szöveggel próbálja meg a 47 százalékos kijelentése után kavart vihart
visszaszorítani Romney, aki a latino szavazókat próbált meggyőzni a Miamiban,
ahol ezt egy válaszon belül négyszer is sikerült elmondani, nehogy valaki
lemaradjon róla. Valamint bizonygatta, hogy mindenkinek segíteni akar, akik
segítségre szorulnak. Még az apjának adott állami segélyeket is felvállalta, miután
előkerült egy régi felvétel, amin Romney anyja közli, hogy George Romney is
egyike volt azoknak, akik évekig szövetségi adományokból volt kénytelen
fenntartani családjukat.
Miközben a 47 százalékos elszólás okozta károkat
igyekezett csillapítani, gyakorlatilag semmi mással nem foglalkozott, mint a pénzgyűjtéssel. Ahelyett, hogy az ingaállamokban tartott volna gyűléseket és
beszédeket, a „versenyen kívüli” Kaliforniában (tutira a demokratáké), Utahban
(tutira a republikánusoké) és Texasban (tutira a republikánusoké) találkozott
gazdag támogatókkal, hogy pénzt szerezzen a kampányhoz, ami - köszönhetően a
választásfinanszírozási szabályoknak – kénytelen volt húszmillió dolláros
kölcsönt felvenni.
A kérdés már csak az, hogy ez számít-e. A Romney-támogatók
nincsenek egyetértésben.
Egyesek szerint már késő, és nem is annyira hatásos
szemtől-szembe találkozni a választókkal, akiket sokkal jobban el lehet érni a
televíziós reklámokkal, amihez pedig sok-sok (sőt, rengeteg) pénz kell, aminek
gyűjtésében Romney elismerten nagyon jó. Mások attól tartanak, hogy az ingaállamokat
már hónapok óta bombázó hirdetésekben belefáradnak a választók, és azok
teljesen hatástalanok maradnak, és végül semmire sem mennek a sok pénzzel. És
szükség van arra, hogy az emberek lássák a jelöltek, és meghallgassák ötleteit,
ne csak a főleg negatív reklámokat kapják az arcukban. A baj ezzel csak az,
hogy Romney nem az a fajta politikus, aki képes egy jó beszéddel feltüzelni az
embereket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése