A női szavazatokért küzdő Romneyék gyanítom nem nagyon
örültek, amikor meghallották mit mondott egy keddi vita végén az Indiana állam
szenátusi helyérért küzdő teadélutános republikánus jelölt, Richard Mourdock. A
politikusnak abortuszos kérdésben sikerült erőteljesen beletenyerelnie, egy
szerencsétlen kijelentéssel. Arra, hogy miért nem támogatja a
terhesség-megszakítást még nemi erőszak esetén sem kijelentette: az élet Isten
ajándéka, és amikor az élet nemi erőszakkal kezdődik, azt Isten akarta.
A demokraták azonnal rá is cuppantak a nagy vihart kavart
kijelentésre, persze arra kihegyezve, mintha Mourdock azt mondta volna: ha egy
nőt megerőszakolnak, azt Isten akarta. Valamint igyekeznek Romneyhoz kötni a
politikust, amihez jó muníciót ad, hogy Romney nemrég készített egy
reklámfilmet, amiben támogatásáról biztosította Mourdockot.
A republikánusok közben igyekeznek elejét venni akijelentés okozta károknak. Romneyék gyorsan elítélték (majd közölték, még mindigtámogatják a szenátusi versenyben), az Indiana kormányzói posztjáért küzdő
republikánus jelölt bocsánatkérésre szólította fel (amit Mourdock úgy, ahogy meg is tett),
miközben a republikánusok azzal vádolják a demokratákat, hogy kifacsarták a
politikus szavait.
Az abortusz téma újbóli felbukkanása miatt Romneyék
valszeg nem lejtenek örömtáncokat, túl kényes téma ez most a republikánusoknak,
akiknek igencsak kapaszkodniuk kell a nők szavazatai után. Egy szenátor, Todd Akin már
áldozatául esett, miután kijelentette, hogy „rendes erőszaknál” (legitimate
rape) a női szervezet védekezési mechanizmusa megakadályozza a teherbeesést(…).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése