2008. augusztus 24., vasárnap

"I'm from Chicago. And we know how to play politics"

Ezt még a primary alatt mondta a "skinny, but tough" Obama, aki a legkorruptabbnak tartott chicagoi politikai gépezetben kezdte meg karrierjét, jelezve ezzel, hogy nem kell azoknak félniük, akik a reményre alapozott kampányüzenetéből kiindulva attól tartottak, hogy túl naiv és egyben gyenge lenne, másrészt, hogy nem feltétlenül kell elhinni a politikai rendszer megváltoztatásáról szóló kampányüzenetét.

Obama nem kezdte tul jol a hetet. A túlságosan is nagy médiafigyelmet kapott külföldi körútja után az amerikaik 48 százaléka úgy érezte, hogy túl sokat hallanak Obamáról (McCain kapcsán ez a szám 26 százalék volt), amit a McCain kampány igen sikeres, Obama sztárságát Britnney Spears és Paris Hilton képeivel kihangsúlyozó hirdetéssel használt ki. A médiafigyelem elől - vagy az olimpia figyelemelterelő hatása elől - egyhetes nyaralásra Hawaii-ra repült Obamának nem jött jól a grúz válság sem, amire még a kampánynál is több időt szenteltek az amerikai médiában (9 hónap óta először nem a kampany volt a fo tema), és azonnal "3A.M. momentként" kezdtek emlegetni a kampánytudósításokban HRC elhíresült kampányfilmje után, amivel Obama tapasztalatlanságára hívta fel a figyelmet. Aztán jött a múlt hétvégén a kaiforniai Saddleback Megachurch-ben tartott kérdezz-felelek Rick Warren pásztorral, ahol először jelent meg együtt a két jelölt, és amiből az energikusnak tűnő McCain jött ki sikeresebben, és a konzervativok jól kitudták használni a habozónak/óvatosnak tűnő Obama abortuszos témában tett kitérő válaszát.

A pozitiv kampanyt igeretevel a ringbe szallo Obamanak ugylatszik nem volt mas valasztasa, mint a tamado hirdetesek jol bevallt eszkozehez nyulni, es a heten tobb, a gazdasághoz bevallottan nem sokat értő McCain gazdaságpolitikáját Bush-hoz kötő hirdetést (4 more years of Bush), valamint lobbystákkal való kapcsolatát támado hirdetéseket kezdetek el sugározni szep halkan pár államban, hogy azért ne nagyon zavarják meg a nemzeti szintű pozitív képet. A legnagyobb ütést viszont azután tudták bevinni, hogy McCain óriási támadási felületet biztosított szerencsétlen válaszával arra a kérdésre, hogy mennyi háza van (a válasz az volt: "nem tudom, utána kell néznem"). Az Obama kampány azonnal kihasználta a lehetőséget, és egy csütörtöki virginai kampányrendezvényen Obama már elő is vette a McCain választ, karaktergyilkos eszközként felhasználva annak erősítésére, hogy McCain nem csak hogy nem ért a gazdasághoz, de az amerikai emeberek problémáival sincsen tisztában (lsd elitista, 'out-of-touch'), [és előkerült még a Saddlebck vitában McCain viccesnek szánt válasza arra a kérdésre, hogy mekkora bevételtől számít vaalki gazdagnak ("nem tudom, öt millió dollár felett?")] És hirtelen még egy kampanyvideot is összehoztak, és még egyet valamint a kampánytól függetlenül még a demokraták is alkottak egy kis filmecskét .
Ja, igen: McCain-nek a Politico szerint nyolc háza van. Illetve egészen pontosan nem neki, hanem a családjának, még pontosabban feleségének, az ő gyerekeinek, valamint cégeiknek.

A McCain-kampány nem sokáig várt egy 'ház' témájú válasszal és pár államban már vetítik is azt a hirdetést, ami Obamát Tony Rezko, korrupció miatt elítélt fundraiserhez köti, aki segített Obama házvásárlásánál.

Nincsenek megjegyzések: